[ Pobierz całość w formacie PDF ]
Tiszteletteljesen távolságban állt meg tQlük, és minden jelzésre, intésre készséggel reagált, csak azt nem volt hajlandó észrevenni, hogy esetleg terhes a jelenléte. Pedig Bussa szívbQl kívánta, hogy hagyná végre Qket magukra. De a nagymamája már úgy megszokta ezt a kissé tolakodó ragaszkodást az öreg lakájtól, hogy rá sem hederített. Bussa elámult az épület lenyqgözQ méretein, a számtalan szobán és termen, amely sorra feltárult elQtte, s elkápráztatta a kastély régies pompája. Így értek egy tágas, kissé homályos helyiségbe, ahol Florian, nem is várva a felszólításra, azonnal felgyújtotta a villanyt. Ennek a teremnek minden falán az Qsök, férfiak és nQk képmásai függtek, csaknem teljes életnagyságban. Bussa nagyanyja oldalán lassú léptekkel haladt végig e portrék hosszú sora elQtt. Egyszer csak megállt, és tágra nyílt szemmel meredt édesapja fiatalkori arcmására. Nagymama, de hiszen ez az édesapám! Igen, Bussa. Néhány évvel azelQtt festették róla ezt a képet, hogy elhagyott minket, és mindenki kitqnQnek és teljesen élethqnek találta. Bussa mélyen felsóhajtott, és a szeme könnybe lábadt. Milyen boldognak, milyen gondtalannak látszik! Jaj, nagymama, hogy lehetett ilyen napfényes természetq ember olyan nagyon boldogtalan? Ne ijesszen el a házasság gondolata, ha az ilyen hatással lehet az emberre? A grófnQt mélyen felkavarta az a kétségbeesés, amely unokája szavaiból és tekintetébQl áradt. Átölelte Bussa vállát, és magához szorította. Drága kislányom, nagyon elszomorít, hogy bánatosnak látlak. Szüleid boldogtalan házassága beárnyékolta az életedet. Hogy történhetett, hogy ez a túláradó szerelemmel induló, oly nagy áldozatok árán kiharcolt házasság ilyen boldogtalanul végzQdött? Ez számomra is örök rejtély maradt. De igazad van, mindez sötét árnyat vetített az én ifjúságomra is. Hiszen mindkét szülQmet szerettem, és tehetetlenül kellett végignéznem, hogy egyre jobban eltávolodtak egymástól. Olyan ridegek voltak hozzám is a szüleim! Néha egészen kétségbeesve vágyódtam rá, bárcsak magához ölelne, és szeretettel megsimogatna legalább egyszer valamelyikük! A grófnQ egy kézmozdulattal kiküldte a lakájt az Qsök arcképcsarnokából, így végre kettesben voltak. És a nagyanya a rá oly jellemzQ melegséggel ölelte magához az unokáját. Gyengéden becézve simogatta Bussa aranybarna haját. Szegény kislányom! Sokat kellett szenvedned, pedig te ártatlan voltál. Ó, ha sejtettem volna, megtaláltam volna a módját, hogy kimenekítselek ebbQl a szomorú környezetbQl. Bussa fájdalmas mosollyal rázta meg a fejét. Mindennek ellenére sohasem hagytam volna el a szüleimet, amíg csak éltek. Árulónak éreztem volna magam, mert mindig az volt a benyomásom, hogy csak miattam maradtak együtt. Meg tudod ezt érteni? Igen, kislányom, az ember gyakran kitart egy elveszett Qrhelyen is, mert kötelességének érzi. Más vonatkozásban is nagyon megváltozott az apád? Azt mondták, hogy már nagyon rossz állapotban jött haza az internálótáborból. A grófnQ elsápadt. ErrQl egy tiszttQl értesültem, aki járt nálatok Afrikában. A kérésemre mindenrQl részletesen beszámolt. Rólad is mesélt. Elmondta, hogy elQkelQ hölgy lett belQled. Anyádról lelkendezett, hogy milyen szép még mindig. Apádról azt mondta, hogy komor, megkeseredett ember& Ó, jaj, nem kíméltem magam, mindent tudni akartam, és ezeket a híreket, bármily keserqek voltak is, balzsamként szívtam magamba. És neked is sokat kell majd mesélned, semmit sem szabad elhallgatnod, érted? MindenrQl tudni akarok, amit a fiam átélt, amit te átéltél. És most, hogy anyád nem él már, vele szemben is igazságos lehetek végre, nem gyqlölöm már mint szenvedésem okozóját. Nyilván neki is sokat kellett szenvednie. Igen, nagymama, még ha büszkén feltartott fejjel járt is, és senkinek sem mutatta, még nekem, az egyetlen gyermekének sem, hogy mit érez. Csak akkor értettem meg, mennyire szenvedett, amikor édesapám halálos ágya mellett összeroskadt. Apa halálának órájában, tudom, mindketten elfelejtették, ami elválasztotta Qket. Soha nem fogom feledni azt a pillantást, amellyel apa anyától búcsút vett. Ez a búcsú összetörte a szívemet. A grófnQ gyorsan megtörölte a szemét. Szegény gyermekem! Nem volt világos, kire értette, Bussára vagy a fiára, de a szavaiban mély fájdalom rezgett. IV. Florian szólt a grófnQ másnap, miközben unokájával reggelizett , telefonáljon át Hasselrodéba, és közölje Wendland úrral, hogy örülnék, ha átjönne, amennyiben az ideje engedi. Az inas mély meghajlással távozott. Azonmód felhívta a szomszéd birtokot, igen méltóságteljes hangon a készülékhez kérette az uraságot, és amikor Wendland jelentkezett, így szólt: A hercegnQ Qfensége fogadni méltóztatik a kastélyban Wendland urat, mihelyt teljesíteni tudja az óhaját. Will nevetett magában. Felvidulva felelte: Kérem, jelentse Nordeck grófnQnek, hogy bátorkodom ma délután a tiszteletemet tenni. Bussa elpirult kissé, amikor Florian szó szerint megismételte a rábízott üzenetet. Örült a férfi látogatásának, de valami visszatartotta attól, hogy örömét nyíltan kimutassa. Reggeli után a két hölgy visszavonult, hogy átöltözzön a tervezett sétához a parkban. Bussa gyorsan elkészült. Végül elQvette az ékszeres ládikáját, hogy egy kitqzQvel rögzítse a fekete ruháját díszítQ csipkegallért. Amikor
[ Pobierz całość w formacie PDF ] zanotowane.pldoc.pisz.plpdf.pisz.plbialaorchidea.pev.pl
|